Növényvédelemre a csalánleves permetezés vált be. Öt kiló napon nőtt csalánt virágzás előtt kesztyűs kézzel levágunk, ötvenliteres hordóban esővízben áztatjuk, és leszűrve tízszeres hígításban hetenként lepermetezzük az uborkalevél fonákját.

Érdemes az uborkát felfuttatni feszített műanyag hálóra, mert könnyebben tudjuk szedni, és a levelek fonákjára permetezett csalánlével történő védekezés is hatékonyabb. Az uborkát május 10-e körül helybe vessük, a sorok egymástól 1,3-1,6 méterre legyenek, a töveket pedig 30 centire ritkítsuk. Ha nehezen indul növekedésnek, az alsó 3-4 levél hónaljából kitörjük az oldalelágazásokat, hogy a főszár kifejlődése után az oldalhajtások is beborítsák a termőfelületet.
ősszel vetett zöldtrágyával (zabosbükköny, somkóró, csillagfürt, vetés előtt bemunkálva) próbáljuk pótolni.
Védőnövényként a sarkantyúka és a borágó említhető.
Legkorábban április második felétől kell vetni szabad földbe, de kerülhet korán letermő zöldségfélék után is, májusban. Másodvetésként még július közepén is vethető, ekkor egy rövid tenyészidejű fajta még az őszi fagyok előtt szép termést adhat.
Igényes a talaj tápanyagtartalmára, ezért érdemes négyzetméterenként 10-15 kilogramm érett szerves trágyát adni neki. A savanyú talajokat pár év elteltével meszezni kell, de amúgy is fontos neki a kalcium. Az uborka sok nitrogént igényel, erre van szüksége a folyamatos hajtásnövekedéshez és termésképzéshez. Főleg páraszegény, meleg, napsütéses időben érzi meg a hiányát, ilyenkor kisebb, torzabb lesz a termés. Még talán ennél is nagyobb szüksége van a káliumra, hiánya szintén növekedési zavarokat okoz, és gátolja a kalcium, illetve a magnézium felvételét. A sikeres termesztéshez az utóbbi időben sajnos permetezni is kell: esős, párás időben a peronoszpóra, száraz melegben pedig a lisztharmat leselkedik rá.